Örömmel jelenthetjük ki, hogy a tavaszi jó idő a cserkészek oldalára állt, hiszen mindkét helyszínünkön Hágában, és Zeistben is ragyogó napsütés mellett töltöttük együtt a rendelkezésünkre álló órákat. A hágai dűnék közötti küzdelmek után vasárnap a zeisti erdőben hallhattuk a Báthory hadtest ágyúdörrenéseit. Márciusi ifjaink cserkész testvérünk által készített memory játékkal játszottak, illetve a 15-i nemzeti ünnepünk közeledte miatt kokárdát készítettek; igaz jórészt azok, akik a hétvégi magyar iskolák programjain nem vettek részt, hiszen ott is előtérbe kerültek az 1848-as eseményekről való megemlékezések.
A viharos idők ellenére is sikerült megtartani mindkét helyszínen foglalkozásainkat. Szó esett többek között a busójárásról, kiszebábról; sétáltunk egy nagyot, kötöztünk, játszottunk, teáztunk, maszkot készítettünk, énekeltünk, áztunk-fáztunk, de összességében jól éreztük magunkat!
Öröm volt újra együtt lenni! Öröm volt együtt cserkészkedni!
Hágában sikerült még karácsony előtt találkoznunk, melyet az ünnepi hangulat fényében, kint a természet adta lehetőségeket kihasználva tartottunk.
Sajnos a Zeisti foglalkozást a Covid miatti korlátozások szigorítása miatt le kellett mondanunk. Mindenesetre örülünk, hogy sikerült idén ezeket az alkalmakat megtartanunk, együtt lehettünk, kirándultunk, túráztunk, játszottunk, énekeltünk ezekben az embert próbáló időkben. A következő évben is, amikor csak lehet, várunk benneteket cserkész alkalmainkra!
Immár hagyománynak mondható, hogy november végén kirándulunk egy jó nagyot, mely inkább egy csapat túrának mondható. Ez alkalommal szombat délután Maarnból indult csapatunk az erdőn keresztül, Zeistbe a cserkészotthonhoz. Könnyítésként elég volt egy kisebb hátizsák némi elemózsiával, nem kellett az éjszakai, másnapi kellékeket hátunkon cipelni, volt aki segített ezek házhoz való eljuttatásában. Este foglalhattuk el a szállást, volt aki már a házban várta a túrázókat, volt aki csak később csatlakozott hozzánk pár órára. Este még alkalmunk volt egy különleges tábortűz megtartására, valamint fogadalomtételre is sort kerítettünk. Vasárnap ébredés után, jókedvűen indult a napi rutin, majd pedig figyelembe véve az adventi időszak beköszöntét pihentető kézműves foglalkozással ütöttük el az időt.
Ez alkalommal vendégeink Luxemburgból és Belgiumból is megtiszteltek jelenlétükkel. Köszönjük, hogy eljöttetek, jó volt.
Fantasztikusan jó volt, mint mindig, az “ottalvásos party Zeistben”!
Őszi foglalkozásaink szépségét a szabadban eltöltött idő, közös játékok adták. A 23.-i megemlékezéshez közel ismét tettünk egy kirándulást a nemzeti katonai múzeumhoz. Ez alkalommal sokkal szerencsésebbek voltunk, hiszen igazán szép, napsütéses időben volt részünk. Két kis csapatunk hullámpályám mérte össze erejét, melynek végeztével a szocialist címer kiégetése következett, majd pedig ‘Vándor zászlónk’ első tulajdonosának kiválasztásával zárult programunk. Ez alkalommal is kissé fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Elkezdődött az új tanév, így végre mi is találkoztunk. Hágában az első iskolai foglalkozás alkalmával lehetőségünk volt már az iskolai évnyitón részt venni. Míg a gyerekek a tantermekben tanultak, sor került a cserkészet bemutatására, valamint új jelentkezők fogadására. Délután együtt fedeztük fel a gyerekekkel a Westduinpark szeptemberi szépségeit, majd nap végén is gyalog mentünk vissza az iskola elé. Ismerős arcok mellett új tagokkal is bővült csapatunk. Zeistben ismét egy küldetés résztvevői lehettünk, illetve az év során is azok vagyunk, hiszen az AKKCS kérésének eleget téve fel kell kutatnunk merre élnek még testvéreink a nagyvilágban. A kapott információkat követve, a sámánok által féltve őrzött, erdőben elrejtett kincset megtaláltuk, így végül füstjelekkel el tudtuk küldenil kérésünket a nagyvilágba. Kíváncsian várjuk érkezik-e válasz.
Nagy örömmel jelentjük ki, hogy a szeptemberi évnyitónk alkalmával megrendezett kincsvadászat hatalmas sikerrel zárult.
Csapatunk levelet kapott az AKKCS-től, miszerint Attila elveszettnek hitt kincsei léteznek, mégpedig valahol a Zeisti erdőben, hármas lakat, a Bölcs állat oltalmazó szárnyai és az erdei gyökérzet alatt. Induló segítségként az Attila Kincseket Kutatók Csapata egy ládikában elküldte számunkra azt a régi levelet, mely szerint a kincsek léteznek, illetve térképdarabokat, fa és pávatoll darabot is. Hogy miért? Menet közben kiderült!
Ugyanis az őszinte ősz táltos, ki szinte mindig őszinte, végig segített minket az úton, rejtett jelek, gyógyfüvek, varázsedény és áldást hozó arasznyi fadarabbal, tobozzal. Megtaláltuk a mókust, aki felmászott a fára, jó tett helyébe jót vártunk, fa alá rejtett ásóinkat megleltük, hiányzó térképdarabra írt üzenetet megfejtettük, és így elértünk a kincset őrző ŐR-döghöz. Mindenkinek kijutott az ásás lehetőségéből, majd a láda kibontásakor észleltük, hogy három láda van egymásba helyezve. Büszkén mondhatjuk, hogy közös erővel, ismeretlen ismerősök, új és régi gyerekek együtt részesültek a ritka kincsekből.
Legfiatalabb kincskeresőnk 5 éves kislány volt, de hihetetlen elszántság jellemezte kicsi csapatunkat, 16 gyermek és 3 vezető részvételével. Végül a fárasztó, de élménydús túra-séta után tábortűzzel zártuk a napot, ahol már a visszaérkező szülők is velünk együtt énekeltek. Korábbi csapattagjaink mellet új ismeretségeket is kötöttünk, ugyanis voltak családok akik a hágai iskolából értesültek és jöttek hozzánk ez alkalomból. Voltak akiket már a tavasszal elindított fafaragó óráinkról ismertünk.
Nemsokára újra találkozunk, kalandjaink folytatódnak!
Levelet kaptam, levelet kaptam! …
Olvassuk el!
Mi is állt benne?
Hmm, mintha hiányos lenne a térkép …
Talátunk valamit a bagoly lábainál …
Üres papír …. Gyújtsuk meg!
Vagy valamit mégis ki tudunk olvasni rajta? Esetleg útmutatás?
Még mindig hiányos!
Fára fel!
Fára fel!
Mint a mókus …
Ássunk!
Ásunk …
Még mindig ásunk …
És még mindig ásunk 🙂
Megtaláltuk! Kibontottuk! Volt benne játék, fa batka, és kincs – arany, gyémánt, smaragd, zafír – csoki
A tűzbe dobott táltos botok füstje szerencsét hoz!
Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!
Mi jut eszébe az embernek, amikor azt hallja, hogy cserkészkedünk a szabadban?
Sátorozás, tűzrakás, rőzsegyűjtés, csomózás, bicska használat, faragás. Igen, faragás! De nem mindegy, hogyan. Van aki csak úgy kezébe vesz egy botot, farigcsál a bicskájával; van, aki mindenféle remekművet tud faragni ezzel az éles szerszámmal. És van aki mestere a szakmának, és igazi csodák születnek a keze alól. Ezen töprengve, arra az elhatározásra jutottunk, hogy érdemes lenne megpróbálni megtanulni faragni. Kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy otthonainkba vagyunk zárva, nem találkozhatunk személyesen, de mégis valami hasznos időtöltést tudunk a gyermekeknek, és ezzel a szüleiknek is felajánlani. Eldöntöttük, megkérdeztük a szülőket, jó ötletnek tartják-e? Támogatnak-e bennünket, hogy belevágjunk ebbe a projektbe?
És igen, nagy meglepetésünkre nem csak cserkészeink, de más közösségekből is érdeklődtek a fafaragás iránt, így hosszas utánajárás után minden érdeklődő kezében tarthat egy igazi faragókést, gyakorló leckékkel együtt.
Hihetetlen szerencsések vagyunk, ugyanis népi fafaragó barátunk felajánlotta, hogy segít nekünk, ellát minket hasznos információkkal, bevezet minket a fafaragás rejtelmeibe, tanít, kezünket fogva végigvezet minket ezen a kalandos utazáson.
Rendkívüli büszkeséggel tölt el minket, hogy bár messze vagyunk egymástól, mégis egymást segítve, egymásra támaszkodva sajátíthatunk el egy olyan tudást, szerezhetünk olyan gyakorlatot, amely, – hiszem, hogy – életünk során bármikor nagy hasznunkra, örömünkre válik. Megfelelő kitartással, szorgalommal, gyakorlással biztosan állíthatom, hogy szebbnél szebb remekművek fognak születni; valamint a hétköznapokban is megtapasztalhatjuk mit jelent cserkésznek lenni, még akkor is, ha nem vagyunk tagjai eme közösségnek. Valljuk, hogy a cserkész ott segít, ahol tud, vidám és megfontolt. Vidáman valami szépet, újat alkotni, amelyet az online video hívások alatt, majd pedig később is meg tudunk egymásnak mutatni; ötleteket, tapasztalatokat tudunk egymással megosztani, úgy gondolom egy igazán felemelő érzés ezekben a nehéz napokban!
Jó munkát! Kitartást! Nemsokára személyesen is találkozunk!
Nincs is jobb, mint egy hatalmas túrát tenni a barátokkal az erdőben. Így is tettünk szombaton, Utrecht központi pályaudvaráról indulva. A csapat egy része itt gyűlt össze, míg mások kicsit később csatlakoztak Utrecht Lunetten állomásnál. Itt találkoztunk, a belgiumi csapat parancsnokával, Viktorral is,aki csak erre az alkalomra ugrott át.
Innen indulva kis csapatunk bevette magát az erdőbe, és elindult Zeist felé. Mivel a csapat nagyobbik része már egy órája úton volt, ideje volt egy kis feladatnak is. Megkerestük Magyarország folyó és állóvizeit, de mivel az idő kötött minket, hiszen még 4 óra gyaloglás előttünk állt, nehezítés képpen menet közben böngésztük a térképeket. 😉
Utunk egy darabig a Kromme Rijn partján, az ősz késői színeiben pompázó fák szegélye mentén vezetett. És ha már úgyis egy gyönyörű, hatalmas fa mellett pihentünk meg, miért is ne keresnénk újabb feladatot … Meg is van! Keressük meg mely város mely folyó pártján fekszik kis hazánkban!
Lassan nekiveselkedtünk és folytattuk utunk a Museum Old Amelisweerd felé ahol megálltunk egy kis egészségügyi kitérőre … Majd lábainkat a nyakunkba véve tovabbálltunk, hogy a következő pihenőnél együnk, igyunk hogy új erőre kaphassunk. Sajnos nem volt módunk a Fort Rhijnauwen erőd bevételére, ugyanis be volt zárva, de mellette mepihentünk, megcsodáltuk a legelésző bárányokat. Utunk Bunnik felé vettük egy keskeny sétányon mely során éhes vadkacsák hadait csodálhattuk meg.
A városhoz érve, mivel már 8-9 km a hátunk mögött volt és közeledett az este, úgy döntöttünk, levágjuk az utat, és a város szélén folytatjuk. Egy kis tekergőzés után és egy újabb feladaton túl ki is jutottunk a településről majd Zeist felé vettük az irányt!
Kezdett beesteledni, lámpát elővéve, libasorban, vagy éppen kettesével lépkedtünk előre. Kicsit fáradtan de egyre közelebb a célhoz, melyet csak a vezetők tudtak pontosan 😉 Zeistbe érve már korom sötét volt. Jó volt a városi fényben sétálgatni majd hirtelen ismét be az erdőbe, na de, hogy nehezítsünk, a lámpákat lekapcsoltuk, és úgy folytattuk tovább. Persze milyen is lenne egy kirándulás eltévedés nélkül… Naná, mi is kipróbáltuk, bár csak kb. 100 méternyit, de mégsem maradt le a bakancs listánkról. Ismét városi fények, megkönnyebbültünk… Erre ismét a vaksötét erdő. Már csak egymás arányai látszottak két lépés távolságból. Egy apró fénypont a távolban mint irányfény. Ki tudja hova vezet, de legalább tudjuk merre az előre. Lassacskán egyre több apró fénypont, egyre magabiztosabban haladtunk előre, nem mintha látnánk bármit is.
Végül kirajzolódtak egy ismerős épület körvonalai, igen, -itt vagyunk, megérkeztünk a cserkészházba amit már jól ismerünk! Meleg teával és mosolygós arccal fogadtak páran! És, hogy ne hiányozzon semmi, irány a tábortűzhöz, énekelni, beszélgetni es pille cukrot sütögetni!
