70. Attila cserkészcsapat

70. Attila cserkészcsapat

Közösség, barátság, összetartás, együttműködés, kitartás, jókedv; ez mind-mind jellemzi az Attila Cserkészcsapatot.

Mi történt velünk 2023-ban?

  • Szokásos csapatgyűléseket tartottunk Hágában és Zeistben, ahol akár a szabadban akár a házban, de jól éreztük magunkat, tanultunk, játszottunk, együtt énekeltünk a tábortűz mellett, havonta egyszer biztosan.
  • Április végén elmentünk Vierhoutenbe és egy középkori királyi kaland részesei lehettünk a diaszpóra tábori nap alkalmával.
  • Kalandjaink tovább folytatódtak, mikor Belguimba vezetett utunk, hogy közös pünkösdi táboron vegyünk részt az ott élő cserkészekkel.
  • Évzárónk alkalmával rendezett túrát követően testvérekkel találkoztunk Zeistben.
  • Nyári kalandjainkról se felejtkezzünk el, hiszen a vonatozás Hollandiából Németországba egy külön élmény volt, hogy több, mint egy hetes vezetőképző táboron vehessünk részt Kastlben.
  • Szeptemberben újra új kihívások elé állította leleményes cserkészeinket az AKKCS csapata.
  • A Hongarije Plaza programján a vívás alapjaival ismerkedett meg néhány cserkészünk. 
  • Októberben sem pihenhettünk, ugyanis a II. Diaszpóra Iskolatábor alatt is szükség volt minden cserkészerőnkre a középkori kihívásokkal való szembesülés során.
    Na de mindeközben a nagyokra is igazi kaland várt, mind Zeewoldeben, mind Horgoson egyaránt.
  • Novemberben megtanultuk (vagy talán mégsem?), milyen egy jó vendéglátó, hiszen mint kiderült a szokásos délután-esti portya 63 fő részvételével igazán más élményt nyújt, főleg, ha a vendégek Belgiumból, Luxemburgból, Manchesterből, Németországból látogatják meg kis csapatunkat. 
  • Decemberben elmaradhatatlan betlehemes, karácsonyi koncert, ünneplés adta meg a kellő hangulatot ahhoz, hogy szeretetteljes karácsonyi ünnepek részesei lehessünk.
  • Mindezek mellett némi vezetői továbbképzés, konferencia, tábor is színesítette az évet; Luxemburgban, Németországban, Horgoson, és online. 

2022. augusztus

Első alkalommal sikerült megvalósítanunk, nagy részt pályázati forrás segítségével, hogy fiatal vezetőink, közösen egy csapatépítő hétvégén vegyenek részt. Maastricht belvárosát fedezték fel, közösen, különböző feladatok elvégzése közben. Reméljük a jövőben is lesz még ilyen program, legalább ilyen lelkesen jönnek haza, és új erőre kapva folytatják cserkész munkájukat az év során.

2022. június

Elérkezett a pünkösdi hétvége,így nem maradhatott el a második alkalommal megrendezésre kerülő csapattábor. Amstelveenben táboroztunk 20 fő részvételével. Nagy öröm volt számunkra,hogy nem csak cserkészek, de új gyermekek is velünk töltötték ezt a pár napot,volt aki a diaszpóra iskolatábor után döntött úgy,csatlakozik hozzánk. Szombaton egy kiadós, kicsit több mint 7 km-es kiránduláson mutattuk meg kitartásunkat, mely után egy finom bográcsos vacsorával, majd pedig Trianonról való megemlékezéssel, az összetartozásunk tüzével zártuk a napot. Mindezek után ki-ki a kijelölt sátorban hajtotta nyugovóra buksiját,hogy másnap újult erővel vághasson neki a kalandoknak. Voltak tanulós-,ügyességi-,vidám feladatok,játékok, kötözés. Még a délutáni eső sem vehette el a kedvünket, hiszen találtunk menedéket. A ház melletti ponyva alatt ültünk, tábortűznél sütögettünk,énekeltünk, táncoltunk. 

Hétfőn a pakolásé sátor szárításé volt a főszerep, de persze még jutott idő játékra is. Senkinek nem hagytuk,hogy éhes pocakkal induljon haza, de szomorúan váltunk el egymástól,hiszen többen kijelentették,hogy csak ilyen rövid volt? Olyan hamar eltelt ez a pár nap. Emlékekkel a zsebünkben, fáradtan,de feltöltődve próbálunk visszazökkeni a hétköznapok világába. DE: Már nagyon várjuk a következő tábort!

2022. május

Csapatunk vezetői idén is részt vettek az éves vezetői hétvégén,mely eseményen az Észak-nyugat Körzet vezetőivel együtt ütötték el hasznosan, változatos programokkal, ötleteléssel az időt. Kik jöttek: cserkész vezetők Angliából, Belgiumból,Írországból,Luxemburgból,Németországból, sőt még Svédországból is,ugyanis idén nem máshol, mint Hollandiában került sor erre az eseményre. 21 fő a körzetből,hiszen határainkon túl is fontos hagyományaink,nyelvünk,kultúránk ápolása a cserkészeten belül is.

2022. április – május

Cserkészeink közül többen is részt vettek az Április 29-én induló I.Hollandiai Diaszpóra Iskolatáborban, Vierhoutenben. Hihetetlen csapat, élménydús programok, lelkes őrsök, tanulás, játékok, népdalok, néptánc, kézműves foglalkozások színesítették napjainkat május első hetében, az iskolai szünet alatt. Hajrá 70.sz.Attila cserkészcsapat! Hajrá Kincskereső Oskola! Hogy mi is történt valójában? Aki keres, az talál! …. www.stihon.eu