Október 23-ához közeledve csapatunk csatába indult. A Soest-Zuid vasútállomás melletti parkolóból, két oszlopba rendeződve hangos énekszóval mondtunk búcsút a szülőknek, abban a reményben, hogy eláll az eső, és egy napsütéses szép őszi napot tölthetünk el együtt. 4 fiú, 4 lány 4 vezetővel elindult az erdőbe, és pár percen belül kisütött a nap. Az első pihenőhelyünk után egyszer csak azt vettük észre, hogy eltűntek a fiúk, és mint kiderült ők alkották a szembenálló, ellenséges csapatot.

Utunk a homoktengeren át vezetett tovább, ahol kissé lelassulva, megijesztve, homokot gyűjtve, rakétásat játszva, fára mászva, éhesen folytattuk az utunkat. Ezek után egy számunkra ideálisnak mondható pihenőnél megálltunk, és éhségünk csillapítása után a gyerekek fogócskáztak egy jót. Tovább haladva az erdőn keresztül a célunk felé, fel kellett készülnünk egy esetleges csatára, ugyanis az ellenséges zászlóvivő csapatot újból szem elől tévesztettük.

Beérve a katonai bunkerek területére megkezdődött a nerf lövedékek támadása a magyar csapatunkra, akik kicsik és élelmesek voltak, így a pamutbombák segítségével visszaverték az őket ért támadást. Végül a hatalmas csata egy kis harci sebesüléssel döntetlen eredménnyel zárult. A két sereg végső ütközete a soesterbergi Military Museum területén a M688 -ok segítségével zajlott.

Büszkén jelenthetjük, hogy ez harc volt a javából. Hegyen-völgyön, kanyarokban, víztócsán keresztül, a fiúk kezdődő, a lány csapatunk azonban a szakadó esővel szemben is hősiesen helyt állt, végül csapataink egyesültek. Miután leszálltunk a lánctalpas harckocsiról, a kilátóház nyújtott számunkra menedéket. Ott a gyerekek közösen, a korábban elkészített faszénnel csináltak meleget, hogy melegedhessünk, valamennyire megszáradhassunk, kiégethessük a zászló közepéből az ellenséges csapat jelképét, és kisütött a nap.

Egyszóval izgalmas, napos, esős, homokos, sáros, saját készítésű tekével játszós, énekhanggal, kiáltással zárt felejthetetlen napunk volt.   

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•