Mi jut eszébe az embernek, amikor azt hallja, hogy cserkészkedünk a szabadban?

Sátorozás, tűzrakás, rőzsegyűjtés, csomózás, bicska használat, faragás. Igen, faragás! De nem mindegy, hogyan. Van aki csak úgy kezébe vesz egy botot, farigcsál a bicskájával; van, aki mindenféle remekművet tud faragni ezzel az éles szerszámmal. És van aki mestere a szakmának, és igazi csodák születnek a keze alól. Ezen töprengve, arra az elhatározásra jutottunk, hogy érdemes lenne megpróbálni megtanulni faragni. Kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy otthonainkba vagyunk zárva, nem találkozhatunk személyesen, de mégis valami hasznos időtöltést tudunk a gyermekeknek, és ezzel a szüleiknek is felajánlani. Eldöntöttük, megkérdeztük a szülőket, jó ötletnek tartják-e? Támogatnak-e bennünket, hogy belevágjunk ebbe a projektbe?

Rendkívüli büszkeséggel tölt el minket, hogy bár messze vagyunk egymástól, mégis egymást segítve, egymásra támaszkodva sajátíthatunk el egy olyan tudást, szerezhetünk olyan gyakorlatot, amely, – hiszem, hogy – életünk során bármikor nagy hasznunkra, örömünkre válik. Megfelelő kitartással, szorgalommal, gyakorlással biztosan állíthatom, hogy szebbnél szebb remekművek fognak születni; valamint  a hétköznapokban is megtapasztalhatjuk mit jelent cserkésznek lenni, még akkor is, ha nem vagyunk tagjai eme közösségnek.  Valljuk, hogy a cserkész ott segít, ahol tud, vidám és megfontolt. Vidáman valami szépet, újat alkotni, amelyet az online video hívások alatt, majd pedig később is meg tudunk egymásnak mutatni; ötleteket, tapasztalatokat tudunk egymással megosztani, úgy gondolom egy igazán felemelő érzés ezekben a nehéz napokban!