Nincs is jobb, mint egy hatalmas túrát tenni a barátokkal az erdőben. Így is tettünk szombaton, Utrecht központi pályaudvaráról indulva. A csapat egy része itt gyűlt össze, míg mások kicsit később csatlakoztak Utrecht Lunetten állomásnál. Itt találkoztunk, a belgiumi csapat parancsnokával, Viktorral is,aki csak erre az alkalomra ugrott át.

Innen indulva kis csapatunk bevette magát az erdőbe, és elindult Zeist felé.
Mivel a csapat nagyobbik része már egy órája úton volt, ideje volt egy kis feladatnak is. Megkerestük Magyarország folyó és állóvizeit, de mivel az idő kötött minket, hiszen még 4 óra gyaloglás előttünk állt, nehezítés képpen menet közben böngésztük a térképeket. 😉

Utunk egy darabig a Kromme Rijn partján, az ősz késői színeiben pompázó fák szegélye mentén vezetett. És ha már úgyis egy gyönyörű, hatalmas fa mellett pihentünk meg, miért is ne keresnénk újabb feladatot … Meg is van! Keressük meg mely város mely folyó pártján fekszik kis hazánkban!

Lassan nekiveselkedtünk és folytattuk utunk a Museum Old Amelisweerd felé ahol megálltunk egy kis egészségügyi kitérőre … Majd lábainkat a nyakunkba véve tovabbálltunk, hogy a következő pihenőnél együnk, igyunk hogy új erőre kaphassunk. Sajnos nem volt módunk a Fort Rhijnauwen erőd bevételére, ugyanis be volt zárva, de mellette mepihentünk, megcsodáltuk a legelésző bárányokat. Utunk Bunnik felé vettük egy keskeny sétányon mely során éhes vadkacsák hadait csodálhattuk meg.

A városhoz érve, mivel már 8-9 km a hátunk mögött volt és közeledett az este, úgy döntöttünk, levágjuk az utat, és a város szélén folytatjuk. Egy kis tekergőzés után és egy újabb feladaton túl ki is jutottunk a településről majd Zeist felé vettük az irányt!

Kezdett beesteledni, lámpát elővéve, libasorban, vagy éppen kettesével lépkedtünk előre. Kicsit fáradtan de egyre közelebb a célhoz, melyet csak a vezetők tudtak pontosan 😉 Zeistbe érve már korom sötét volt. Jó volt a városi fényben sétálgatni majd hirtelen ismét be az erdőbe, na de, hogy nehezítsünk, a lámpákat lekapcsoltuk, és úgy folytattuk tovább. Persze milyen is lenne egy kirándulás eltévedés nélkül… Naná, mi is kipróbáltuk, bár csak kb. 100 méternyit, de mégsem maradt le a bakancs listánkról. Ismét városi fények, megkönnyebbültünk… Erre ismét a vaksötét erdő. Már csak egymás arányai látszottak két lépés távolságból. Egy apró fénypont a távolban mint irányfény. Ki tudja hova vezet, de legalább tudjuk merre az előre. Lassacskán egyre több apró fénypont, egyre magabiztosabban haladtunk előre, nem mintha látnánk bármit is.

Végül kirajzolódtak egy ismerős épület körvonalai, igen, -itt vagyunk, megérkeztünk a cserkészházba amit már jól ismerünk!
Meleg teával és mosolygós arccal fogadtak páran!
És, hogy ne hiányozzon semmi, irány a tábortűzhöz, énekelni, beszélgetni es pille cukrot sütögetni!